Termékek Menü
0
Ön itt jár: > >

kulter.hu

AZ AMERIKAI PSYCHÓTÓL AZ ÖKODIZÁJNIG

INTERJÚ KOPÓCS ÉVA KIEGÉSZÍTŐTERVEZŐVEL

unnamedKopócs Éva, az angol szakos bölcsészből lett martinkai designer és háromgyermekes anyuka három évvel ezelőtt hozta létre a Maminventet, saját újrahasznosító műhelyét, ahol vintage nyakkendőből fülbevaló és kitűző, pólóból nyaklánc, régi szőnyegből táska és számtalan más egyedi „rekreálmány” születik.

Az elmúlt években a Maminvent márkanév összeforrt a környezettudatosság, a kreativitás és a lokális közösségépítés fogalmaival: „Ne dobd ki, jó lesz még valamire!” – olvashatjuk Kopócs Éva honlapján is, akivel legújabb lookbookja kapcsán beszélgettünk a Maminventhez vezető útról és a brand mögött meghúzódó koncepciókról.

KULTer.hu: Debreceni – pontosabban martinkai – alkotóként előny vagy hátrány vidékinek lenned? Debrecen vonzáskörzetében kuriózum, amit csinálsz, és ezért láthatóbb a Maminvent, vagy egy budapesti alkotóhoz képest nehezebb bekerülnöd a köztudatba?

A kettősség életem szinte minden területét jellemzi. Szeretem a város nyüzsgését és kényelmét, ugyanakkor a vidék nyugalmát és a nagy kert szépségét is élvezem. Már nem sokkal a második fiunk születése után éreztük, hogy szeretnénk még egy harmadik gyermeket is, de azt is tudtuk, egy belvárosi, harmadik emeleti lépcsőházban kicsit nehézkes lenne ennyi gyerekkel. Martinka teljesen véletlenül jött a képbe, korábban nem is jártunk ott, viszont olyan kecsegtető volt a hirdetés, hogy elmentem megnézni. Mondanom sem kell, azonnal beleszerettem a kis település dombjaiba, szőlőskertjeibe, tájvédelmi körzetébe. Úgy gondolom, nem a lakóhelyem földrajzi elhelyezkedése lehet kuriózum, hanem inkább az a többlet, amivel felruház.

unnamed (1)

Itt találtam magamra, innen most nem vágyom máshová, és ez a belső nyugalom adhat olyasféle magabiztosságot, ami miatt van merszem és erőm a vállalkozásomat menedzselni. Bizonyára nem véletlen, hogy itt született meg a márkám is. Annak ellenére, hogy egy relatíve kicsi országról van szó, és az internet segítségével elméletileg bárhová el lehet jutni, Budapestet mintha védőpajzs venné körül, ami azért nem teljesen áthatolhatatlan, hiszen több eseményen, workshopon vettem már részt, amelyek mind jól sikerültek, és sok fővárosi újrahasznosító alkotótárssal is megismerkedtem. Ilyen volt a Kreatim DesignAid kiállítás és vásár, a Tranzitban megrendezett, eléggé egyedülálló kezdeményezés is, ahol négy különböző területet képviselő újrahasznosító alkotónál lehetett egyszerre kipróbálni az adott technikákat. Egy másik emlékezetes esemény a Karafiáth Orsolya által szervezett Kortárs közösségi lakásvásár volt, ahol szintén számos művész és workshop gondoskodott arról, hogy az érdeklődők különleges élményekkel gazdagodjanak.

10645316_882066571864003_3302094080321727631_n

KULTer.hu: Aki olvasott már rólad, illetve követi az oldalad, tudja, hogy három fiú édesanyja vagy, a férjed középiskolai angoltanár és műfordító, van egy közös fordítóirodátok is, te magad pedig angol szakos bölcsészből és művelődési menedzserből lettél designer – hogyan tudsz ennyi feladattal zsonglőrködni?

A gyerekekkel megtanul az ember egyszerre több dologra koncentrálni: borzasztó kreatív és ötletgazdag lesz, javul a problémamegoldó képessége és folyton priorizál. Ezek a képességek mind jól jönnek most, a Maminvent idején, de akkor is hasznukat vettem, amikor hasamon egy alvó csecsemővel fordítottam. Mára annyival könnyebb a helyzet, hogy eléggé önellátóak a fiúk, nem kell folyton lesnem, ki honnan esik le, mikor ébred fel, kell-e pelenkát cserélnem. Sőt, mivel már egy ideje iskolába és óvodába járnak, a nappalok nagy része szabad. Természetesen azonban minden kornak megvan a maga szépsége és nehézsége, így mostanában nem ritka, hogy alkotás közben a szorzást gyakoroljuk. Azonban ez teljesen rendjén való, minden kor anyái így éltek. Ugyanakkor nem könnyítem meg a saját dolgomat, hiszen a Maminvent maga is multitaskinggal jár, és itt nem csupán arra gondolok, hogy minden munkafázis egyedül rám hárul, hanem arra a sokszínűsége, ami a márkát jellemzi. A termékpalettám a táskáktól a home decoron és a babaholmikon keresztül az ékszerekig tart, és ezeken belül is sok az alkategória, például táskákból nem csak két-három fazon készül.

KULTer.hu: A munkáid egyik különlegessége, hogy minden darab egyedi. Az alkotási folyamatban hogyan talál egymásra anyag, ötlet és rekreálmány?

Az alkotófolyamat során azt szeretem a legjobban, amikor az anyag diktálja, mi történjen vele. Mivel sok vásárlómat személyesen is ismerem, vagy egy online beszélgetés során nagyjából rá tudok érezni a stílusára, gyakran előfordul, hogy tudom, ki melyik textúrának, mintának örülne a legjobban. Egészen egyedi, személyre szabott kérésekkel is kerestek már meg. Ebben az esetben a végeredménynek sokkal jobban örülök, mint a munkafázisoknak, hiszen végig az elvárások kattognak a fejemben, és azért az tudja stresszelni az embert, főleg, ha ajándékba szánnak egy terméket. Az efféle megkereséseket követő köszönő sorok azonban feledtetik az átélt izgalmakat.

KULTer.hu: Számos helyen, felületen jelen vagy, ez nyilván sok energiát igényel. Workshopokat is tartasz formális és kevésbé formális keretek között. Hogyan jöttek létre ezek az alkalmak?

A workshopok lényegét eleinte nem értettem. Aztán kiderült számomra, hogy a közös alkotások során kialakuló jó hangulat, a brainstorming, a szorosabbra húzódó ismeretségi, baráti szálak mennyire sokat adnak mindkét félnek. Martinkán is szoktunk összegyűlni a teraszon. Még csak barátokkal, de tervezem, hogy „nyílt” workshopokat is hirdetek majd otthonra. A kertben lehetne főzni, kutyát-macskát simogatni, a konyhában sütit sütni, és nem mellékesen egy nagy asztal mellett alkotni. A gyerekek imádják, ha vendégek jönnek hozzánk, ez nekik is nagy élmény. Én még átéltem azt gyerekként, amikor kukoricamorzsolás közben a nők önfeledten beszélgettek, sztoriztak. Ezt a fajta meghittséget, intimitást érzem a workshopok közben is. Korábban azt hittem, a workshopozás arról szól, hogy kicsi gyerekek mellett ülünk, és mondjuk megtanítjuk őket fonni. Érdekes módon azonban ez történik a legritkábban. A felnőtteknek ugyanúgy (sőt, talán nagyobb mértékben) szükségük van elméjük tisztogatására, az ellazult állapotra, amit megkaphatnak egy-egy manuális tevékenység közben. Azt is észrevettem, hogy a főleg szellemi munkát végzők számára nagyon felemelő tud lenni, mikor azt érzik, végre létrehoztak valamilyen fizikailag létező produktumot a két kezükkel. Debrecenben is volt egy hagyományteremtő upcycling workshopunk az Incognito Clubban, amit szintén több alkotóval közösen rendeztünk meg. Egyszer csak felnézve azt láttam, tele van a hely mindenféle korosztály képviselőivel, idős néniktől a kicsi gyerekekig, és még fiúk is leültek az asztalokhoz alkotni. Hasonlóan kellemes élményt nyújtott az angol tanszéken a karácsonyi közös girlandkészítés az egyetemen. Nem gondoltam volna tizenöt évvel ezelőtt, hogy a könyvtárban egyszer kézműves foglalkozást fogok tartani.

11737887_10154042301898272_9065256187680330471_n

KULTer.huValószínűleg épp abban a könyvtárban dolgoztál a Bret Easton Ellisről szóló szakdolgozatodon, pedig ezzel a határokat jócskán feszegető szerzővel akkoriban még szinte senki sem foglalkozott. Szerinted a bölcsészháttered miatt vagy te magad is a szokásos keretekhez nem feltétlenül idomuló, a világodat állandóan újraszabó alkat?

Visszatekintve inkább fordítva történtek az események. Azért mentem angol szakra, mert nagyon hamar megszerettem a nyelvet, azt a kulturális sokszínűséget, amit számomra képvisel, amit a segítségével még inkább megismerhetek. Az angolt szerettem, ebben voltam jó, ezt vittem tovább. Ellis-szel ugyanez a helyzet. Már gimnazista koromban elolvastam az Amerikai psychót, és rögtön megkapott a társadalomkritikája. Nem értettem, miért látják olyan sokan egy elmebeteg író erőszakot propagáló provokációjának. Szeretek a felszín alá nézni, amennyire lehet, kerülni az általánosításokat, és igen, egy kis polgárpukkasztás is szorult belém. Emlékszem, a témaválasztás idején is az ösztöneim hajtottak. Ellis világa hatással van rám, vele szívesen foglakoznék – miért ne lehetne ő a témám? Pedig nem volt könnyű dolgom, akkoriban még kevés komoly értekezés született a munkáiról, főleg a botrányairól szóltak a cikkek.

KULTer.hu: Már a második Maminvent-portfólió jelent meg az elmúlt hetekben. Milyen csapattal készülnek ezek a fotók, van-e már terved a következőre?

Egy fiatal fotós, Tófalvi Kata a fix pont a fotózások során. Szeretem Kata képeit, tökéletesen visszaadják a hangulatot, és élnek a modellek a képen. Semmiképp nem vágyom például rengeteg utómunkával kezelt fotókra, ahol a modelleket egyébként nem ismernéd fel az utcán. Természetellenes pózokat és mimikát sem szívesen látnék viszont a képeken, nem is illene a Maminvent koncepciójába egy tökéletesre retusált művilág. A modellek a barátaink is egyben, olyan lányok, nők, akik ismerik a Maminventet, azonosulnak a márka üzenetével, és szívesen fel is vállalják ezt vizuális formában is. A Nagyerdei Víztorony-lookbook készítése kihívás volt számomra, mert korábban több modellel és a természetben, Martinkán készültek a fotósorozatok. Tudatosan váltottam most urbánus, épített környezetre, és a termékpalettámat is kiegészítettem néhány letisztultabb, elegánsabb darabbal. Egy fiatalabb generációt kívántam megcélozni, ami sikerült is, hiszen az oldal látogatói között elmozdult az arány, átvette a vezetést a 25-34 közöttiek csapata. Ez nem jelenti azt, hogy csak rájuk fókuszálok, ugyanolyan megtiszteltetés, amikor kisbabának visznek tőlem ajándékot, vagy amikor férjek keresnek meg egy-egy közeledő ünnep vagy alkalom előtt, mert személyre szabott ajándékot szeretnének a feleségüknek.

mam

KULTer.hu: Mire vagy most a legbüszkébb a Maminvent sikerei közül?

Mindig a legújabb, aktuális lépésre. Ha mélypontra kerülök, a Fab.com-os megrendelésre szoktam gondolni, hogy azért az már valami volt, amikor egy év után egy New York-i online design áruháznak kellett küldenem, előtte pedig legyártanom egy halom nyakláncot. Egyébként nem is annyira büszkeséget szoktam érezni egy-egy aprócska siker vagy eredmény után, hanem inkább megelégedettséget, nyugalmat, ugyanis általában az szokott lenni, hogy mindig kevesebb idő áll a rendelkezésemre, mint amennyit egy projekt megkívánna. Ezért gyakran nagy a fejetlenség, a káosz körülöttem. Elég bepillantani az autómba: a gyerekek által szétszór kisautókon, morzsán kívül biztos, hogy van benne egy adag ruhanemű, amit vagy épp kaptam, vagy a kincsszerző utamon szereztem. Aztán, amikor ezekből a szétszórt puzzle darabkákból az utolsó pillanatban összeáll a kép, minden megtalálja a helyét, létrejön az, amit korábban vizionáltam, azért nagyon hálás tudok lenni.

forrás: http://kulter.hu/2015/10/az-amerikai-psychotol-az-okodizajnig/